www.u-szeged.hu/hirek/irodalom/pal-san-dor-091215

www.u-szeged.hu/hirek/irodalom/pal-san-dor-091014

www.u-szeged.hu/hirek/irodalom/pal-san-dor

www.u-szeged.hu/hirek/irodalom/pal-san-dor-091129-1

www.u-szeged.hu/hirek/irodalom/pal-san-dor-091129

A Záporba beszéltük meg. Én többé-kevésbé pontosan érkeztem, ő szokás szerint késett. Ziláltan érkezett, mondjuk úgy. Lekabátolt, majd cigivel kínált, szokás szerint, én pedig szokás szerint nem kértem. Presszókávé, és a hétköznapi dolgok tárgyalásából átcsúsztunk végül ebbe. Tulajdonképpen észrevétlenül.

ÉN: Mit jelent számodra a költészet?

MARCI: Világ -és életértelmezést. Nem az egyedülit még, de idővel talán igen. Viszont sokösszetevős, melyeket egyelőre nem tudok felsorolni. A költészetnek ugyanakkor nyilvánvalóan nincs (mindenkit) kielégítő definíciója. Illetve egyetlen definíció sem lehet soha teljes, ha pedig mindenképpen erre törekszik, könnyen túl általánossá válhat. De egyelőre még nincs is bennem igény a költészet definiálására. Ez idővel nyilván változni fog. Igyekszem megélni és jelenlévőnek érezni a költészetet, de ez persze nem sikerülhet mindig, ami nem baj. Sőt, egyes élethelyzetekben, vagy akár az élet egyes szakaszaiban egyenesen baj, probléma, gond lehet. Az igazi nagyoknál talán nem. De ők az igazi nagyok.

ÉN: Mi a célod a költészettel?

MARCI: Nem akarok mindenáron jelentős költő lenni. Első körben költő szeretnék lenni, nem valami mintát követve, hanem énköltő. Majd pedig jó és mindenekelőtt önazonos költő. Az alkotó feladata meglátásom szerint, hogy mindenkor önazonos és ezáltal hiteles legyen. Ha egy alkotásában akár csak egy szót, egy vesszőt, stb. is sántának, akár csak kicsit is nem oda illőnek érez legyen mersze kijavítani, és ha ez nem megy, akár az egészet sutba dobni. Furcsa, hogy ezt mondom, mert ez nekem a legritkább esetben sikerült eddig, de próbálom magam ehhez tartani. Más céljaim nyilvánvalóan önös, kamaszos, már-már gyerekes dolgok: publikálás, ismertség, könyv(ek), stb. ami nyilvánvaló, ha meg is lesz nem sok mindenen változtat, talán csak üresség, be nem váltott várakozások lesznek, és az önazonosság újabb próbái. Egyfajta emberi természetből fakadó dicsvágy és a közönség szeretetére vágyó szeretethiányos én is motivál azt hiszem. Az egész énem szeretethiányos tulajdonképpen, ez csak egy kis forrás lehetne ennek ellensúlyozására.

ÉN: Ez mitől lehet?

MARCI: A szeretethiány? Jó kérdés. Egy felmérés szerint állítólag a nyugodt, rendezett családi háttérből kirepülő fiatal felnőttek, ill. a gyerekkorukban elkényeztetettek nagyobb eséllyel lesznek magányosak, mint ilyen szempontból "rosszabb helyzetből érkező" kortársaik. Megjegyzem a kettő, a rendezett családi háttér és az elkényeztetettség egyáltalán nem (mindig) ugyanaz. Utólag nézve gyerek -és kamaszkoromban azt hiszem el voltam kényeztetve. Nem edzett meg az élet mondjuk úgy, kikerülve pedig egyből a mélyvízbe kerültem, ahogy a viccben a cigány tanítja úszni a fiát. A tudásom az életről nagyon elméleti (volt), ezt mostmár látom. Az igazi mélység majd csak most jön, a következő években, pontosan persze nem tudom mikor, de akkor dől el mi is lesz velem. Ez a tipikus fekete vagy fehér, igen vagy nem esete; nincs szürke és/vagy nemigen. A tipikus és szükséges kamaszszerelmek is elmaradtak, részben mert önbizalomhiányos és ügyetlen voltam, s bár nem varrnám száz százalékig ezek nyakába, azért előbbi egy nyolcvanat megérdemel. Ha nem vagyok ennyire vak és komplexusos minden kellő és talán nemkellő dologban is részem lehetett volna. Persze utólag okos az ember, s bár minimális szerelmi tapasztalatot hagyományozott rám akkori énem, az annál értékesebb. Nos, ezek így együtt tehetik össze ezt a szeretethiányos állapotot, amelynek a meg -és feloldása rám vár, ill. hogy megtaláljam ehhez a megfelelő személyt. Nagy erőkkel keresem, szerencsére egyre ritkábban esve abba a hibába, hogy egyszerűen csak várom.

ÉN: Ha már itt tartunk: szerelem?

MARCI: Nyilván a szó hallatán nagyjából az a kép él bennem is, mint mindenkiben: teljes és tökéletes partnerkapcsolat férfi és nő között. Közhely (de egyébként a költészetben is nagy százalékban közhelyeket dolgozunk fel: újra, másként). Aztán ehhez jönnek a nagy, néha túl nagy érzelmek, feloldósás egymásban, vagyis ennek a vágya, ilyenek. Most ez így nagyon flegmán hangzik, de ez a látszólagos könnyedség nyilván csak azt mutatja, mennyire vágyom is rá. Hogy létezik-e, vagy hogy átélhető-e számomra még nem tudom, de rövidesen szeretném megtudni - aztán lehet, hogy egy életen át kajtathatom. A tapasztalat azt mutatja, hogy csak a legritkább esetben sikeres, ha valaki keresi a szerelmet. Sajátsága, hogy találni kell. Régen úgy hittem ez is valami elképesztően bonyolult dolog. Még ma is néha úgy érzem, de már azzal a tudattal, hogy valójában nem az. Mint amikor az ember lefekvéskor azt hallja, mintha valaki mászkálna a konyhában, pedig pontosan tudja, hogy nem lehet ott senki, a többiek már hazamentek. Az élet, és azon belül (vagy azzal azonosan?) a szerelem is olyan, mint a kétszerkettő, vagy hogy megint előhozzam ezt a példát a fekete és a fehér. Aztán mi tesszük szürkévé, meg világosszürkévé, sötétszürkévé, stb. és azt hisszük úgy van, de nem. Jobban belegondolva nem hiszem, hogy a maga teljessségében átélhető a szerelem, de persze én lennék a legboldogabb, ha idővel rácáfolnék magamra. De nem is kell a maga teljességében átélni, nem ez a lényeg, és messzire vezet. Úgy gondolom (vallom), hogy nagyon kevés is elég a boldogsághoz, saját példáimat véve csak, és végső soron úgy is csak ez számít. Nem tudom megmagyarázni, hogy mi is ez a dolog, de nem is kell, nem is lehet, nem is szabad. Lehet mondani, hogy biológiai, pszichológiai folyamat, stb., stb. Ez a kettő jó ha egy ezreléke. A többit máshol kell keresni, felfedezhetetlen és bejárhatatlan helyeken. De nem is kell ezeket felfedezni vagy bejárni: csak oda kell költözni.

ÉN: Isten? Van, nincs - volt, van, lesz - nem volt, nincs, nem lesz - és kombinációik?

MARCI: A sokadik nehéz kérdés, de persze tisztázandó, és nagyon érdekel. Isten léte - nem léte szerintem életünk egyik, ha nem a legfontosabb kérdése. Eszembe jut, hogy furcsának tűnhet, de az űrkutatók túlnyomó része, az úrhajósoknak (legalábbis a NASA-nál) pedig mindegyike hívő (keresztény) ember. Pedig azt gondolná az ember ők csak az igazi ateisták. Hiszen nincs is odafönn a menny - de ezt már mindenki tudja. Azt mondják, az űrt kutatva, de főleg látva közelebb érzik magukat Istenhez, az ő teljességéhez, tökéletességéhez. Él bennem egyfajta naiv hit. Mondhatjuk, hogy vallásos neveltetést kaptam, de ez (hittanórák, stb.) inkább egyfajta közösségi élményt jelentettek, mint istenélményt. Egy gyereket, egy embert nem lehet megtanítani a hitre. Egy belső úton lehet eljutni oda, aki ezt nem járja végig, az járhat akármennyit templomba, csak üres szavak kopognak majd benne, mint kabátgombok a tálcán. Az egyházzal úgy vagyok, akármelyikről van szó, hogy jó, hogy van. Az első lökést ez adja/adta meg - legalábbis számomra, de később már nem elengedhetetlen. A gyülekezet elsősorban közösségi élmény - azoknak a keveseknek, akik még járnak ebben az elidegenedett, magányos jelenben. Nem gondolom, sőt biztos vagyok benne, hogy nem elengedhetetlen a közvetítő ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba kerüljünk. Sőt, csak közvetlenül az igazi. Ha valami közvéleménykutatás, népszámlálás vagy felmérés van/lenne, általában azt írom, hogy "a maga módján vallásos" vagy "a maga módján hisz Istenben". Mert így van. A reformátusságom kicsit olyan, mint a magyarságom, egy értékrend, és társadalmi és hitbeli fogalmak együtt. A hit az "hit" szabad legyen. Alapvetően Istenben hiszek, és úgy gondolom, a világ összes vallása ugyanarról szól lényegében, a tudománnyal és minden mással együtt: rólunk, és az élet miértjeiről. Nem mikéntjeiről, miértjeiről. És nem az számít, hogy Krisztus felment-e tényleg a mennybe, vagy Buddha tényleg eljutott-e a nirvánába: a tanításuk számít. Egy belső meggyőződést, egy elvrendszert, egy életfelfogást is nevezhetünk Istennek, ill. általában ezt nevezzük vagy nem nevezzük annak: a nehéz az, amikor azt vizsgáljuk, tudunk-e e mellé egy felsőbbrendű intelligenciát rendelni, képzelni, elfogadni (gyakorlatilag a transzcendenst mint olyat). Ez talán a legnehezebb. És nem úgy mutatkozik meg, hogy imádkozom és akkor amit kérek azt megadja, vagy valahol odafent latba esik, hogy én mennyit járok templomba. Egy úton terel: megad, elvesz, felkínál lehetőségeket, de azt is tiszteletben tartja, ha nem élünk velük. Ezt borzasztó nehéznek tűnik észrevenni, de valójában azt hiszem nem az. És ami a legfontosabb, és Pilinszky mondta: elviseli, hogy szeretik. Bármilyen is ez a szeretet. Dióhéjban ennyi, de erről könyveket lehetne (kellene!) írni...

www.youtube.com/watch

Apa kalapja

És arra a képre
emlékszel, drága,
hol kalapban látjuk apát,
Bajuszos száján a szokott mosollyal
és keze mélyen a kabát
zsebébe süllyedt, és három régi barát
valami tréfás pózban mutatja magát?

Hullámok nyomva
anya hajába,
zsorzsettjén még ott kísért
az ötvenes évek szűrt levegője,
tudod a légkör miért
Apa egy este karjára vette Irént
S elhagyott minket, nem fontos ma már, kiért.

Szomszédunk lánya egy délután
megállt a házunk udvarán,
hat éves volt, én négy talán.
Nadrágját lehúzva hasán
valamit mutatott magán.

És kérdezem tőled,
emlékszel, drága,
mikor a kórház előtt,
hol Lizánál voltunk látogatóban,
kaptunk egy jó kis esőt.
S én fejembe nyomva apa kalapját, megyek
egy telken átvágva, a megálló felé veled.

S én fejembe nyomva apa kalapját, megyek
egy telken átvágva, a megálló felé veled.

S kérdezem tőled,
emlékszel, drága,
mikor a kórház előtt,
hol Lizánál voltunk látogatóban,
kaptunk egy jó kis esőt.
S én fejembe nyomva apa kalapját, megyek
egy telken átvágva, a megálló felé veled.

www.youtube.com/watch

Álomfejtés

Elmondom egy álmomat.
Először egy férfi jött,
velem csak kezet fogott,
majd eltűnt egy ház mögött.

Aztán egy nő jött elő,
a keze csillogott,
énrajtam hosszú kabát,
figyeltem, mit mutatott.

A nő csillogó keze
kis köröket írva le,
a zsebemre rámutatott,
a kabátra, amiben álltam ott.

A kezem zsebembe nyúlt,
mint aki parancsra tesz,
ha ez már így alakult -
gondoltam - lesz, ami lesz.

Hasítékja volt csak neki,
a zsebnek nem volt zsebe,
vagyis tasakja, vagy mi,
a combomba markoltam bele.

Húzzak már ki valamit,
a nő intett: gyerünk, gyerünk,
a zsebemben semmi sincs,
s a nő intett: gyerünk, gyerünk.

A kéz intett: elő vele!
Egy választásom maradt,
ha a zsebemben semmi sincs,
előhúztam a combomat.

A nő intett: gyerünk, gyerünk,
s én lassan kihúztam önmagam
az üres zsebemen át,
hogy mutassam: valami van.

Ott álltam álmomban én,
az önzsebből előhúzott,
az iménti férfi kijött
és velem kezet fogott.

www.youtube.com/watch

 dalszövegek: Bereményi Géza

A moziban, a Szerelem második látásra című film alatt az önkéntes magány, a szerelemtől, a párkapcsolattól való félelem újdonsága jár a fejemben. Két ember éli - külön-külön - az életét, ám amikor feltűnik valami távoli lehetőség, hogy egymásra találjanak, nem kapnak utána. Megszokták, az egyedüllétet, jobb, mint új sebeket szerezni. Ez járt a fejemben, mert ahogy látom, nem csak film, trend is lett belőle. Tudom, hogy életkori jelenség, harmincon, az első váláson túl jelentkezik, de azt is látom, hogy terjed, hogy fiatalabbak is félnek belemenni egy intenzív kapcsolatba, inkább egyedül léteznek.

A hatvanas évek szociológiájának nagy témája volt a magány - a nagyvárosi elszigetelődés, a kommunikáció zavara, a kapcsolatok kiüresedése. Még a filozófiában is ez volt a kor témája: egzisztencializmus, Sartre, David Riesmann Magányos tömeg című munkája, elidegenedésviták. Kulcsfogalmai: az egyedüllét fájdalma, a "társas magány", a "belevetettség" (Heideggernél), a magány mint abszurd sors (Camus-nél). A diagnózis látószöge többnyire a tragikus volt és a habitus: lázadás ellene. Mert ezeknek az írásoknak egy része abban a reményben született, hogy valahogy ki lehet majd nőni belőle, hogy gyógyítható, nem kell belenyugodni. Mára ez a fajta magányszemlélet eltűnt, s elkopott az ellene való lázadás pátosza is. A magány természetes létforma lett - megszoktuk, élünk vele. A kilencvenes évek yuppie-generációja ma már ötven felé jár, s ahogy akkor, nagyrészt ma is egyedül él. Igaz, én most partnerkapcsolatokat, szerelmet illető viszonyokban keresgélek. Ahol is valami tényleg átalakult a megszokható magány felé. Jobb magamban, mint a sok hülyével összezárva. A szerelemben ne add ki magad, legbelül maradj magadnak - ezentúl persze minden lehetséges, kedvesség, duma, meg ami kell vagy illik, netán extra... És így fogod jól érezni magad, teljesen magányosan, akkor is, ha van (átmeneti) partnered.

A társadalom is ezt az életérzést támogatja. A szinglijelenségben lehetett látni, hogy már kialakultak a magány intézményes feltételei, egyszemélyes nyaralás, étkezés, lakás. Az újkap "gépezete" sajnos jobban szereti, ha kivel-kivel szólóban rendelkezik - ha a bérrabszolga nem rohan haza (nem megy szülni vagy gyerekápolásira) -, szóval ha egyedül él. És benne lenni már nem tragédia, az élet alacsony fordulatszámon is elviselhető, sokan élnek így. Vannak fogódzók, társas formulák: szia, minden oké? Köszi, rendben, majd hívlak. - Társalogsz, tehát van társaságod. Felszínes? Na és? Legalább nem horzsol.

Új magány. Begubózás a rutinfeladatokba (mennél több, annál jobb). És ha társalgás, akkor legyenek kéznél panelek, mosolyok (sohase panaszkodj), azt mondd, amit a másik hallani szeretne, vagy valami vicceset (ne túl bonyolultat), gyorsan fejezd be, mert még komolyra válthat. A mobil az más, ott lehet dumálni büntetlenül, nincs metakommunikáció, ami lebuktathat. Ha valami jó történik, azt csak kicsit reklámozd (különben irigykedni fognak), ha valami rossz üt be, azzal otthon, a fürdőszobában foglalkozz. A mosdó, a tükör meghallgat.

Előbb egy nagyhajú fiú jött oda hozzám. Fiú

volt nem férfi, a külcsín más mint a belbecs,

én már csak tudom. Hát, valljuk

be: fogdosott. És jégcsap volt a keze

ráadásul. Ha nem fűtöttek volna, biztos

beleborzongok. Rám is ült.

Aztán jött a lány. Megkérdezte a

nagyhajút, hogy odajöhet-e hozzám. Persze

odaengedte. Ő is hideg volt, ő is rám

ült, de nem bántam. Ha lett volna szívem,

tutira megdobban. Komolyan: először esett

meg, hogy nem a forróvíz melegített belülről.

Féltékeny is voltam, mert összenéztek, a fiú

meg a lány, és mosolyogtak.

Talán meg is sütöttem a lányt, de véletlenül,

esküszöm, hisz szerettem.

Előbb ő hagyott el. Ekkor láttam meg a

fiúban a rokonlelket. Azt hittem kibeszéljük

ezt egy sör mellett, de nem. Ő is

lelépett.

Hidegebb voltam, mint valaha.

www.youtube.com/watch

túlértékelem a reggelt. hisz az

éjszakánknak nyomába sem érhetne - normális

esetben, de ki mondja meg mi az a normális eset?

túlálmodom a reggelt. pedig az

éjszakát kellene, de inkább álomba illő a

bágyadtság és a tüdőszaggató boldogság ilyenkor.

túlélem a reggelt. mert ő

csak jön és megy, mindig átélem, és mindig

vinne magával. maradok. nélküled is. merthogy

téged el szokott vinni, most mintha végleg.

azt mondta majd akkor ad vissza, ha tudok már

szeretni.

www.youtube.com/watch

a dédi benne van a szegedi egyetemben. belement.

holnap nem lesz tánc. holnap nem lesz semmi.

napi okosság:

"...az ember az ember, az ember mindent leszar,
az ember megteheti, és az ember olyan fukar,
hogy magától is sajnálja az igazság egy szeletét,
hogy valamit nem lehet na, hiába szeretnéd,
bár a legtöbb lánynak bőven elég a New Yorker
és a legtöbb fiúnak bőven elég ha úgy jó fej,
hogy valakivel még csak MSN-en beszélt,
de már kinagyította ám több képen is a szemét,
az én szüleim harminc éve keltik reggel egymást,
tudnának ám mesélni az életről egy s mást,
te kiben bíznál úgy, hogy leéld vele az életed,
és bár nem ismerlek, de én ilyen vagyok féltelek..."

/Feri/

www.youtube.com/watch

Ilyenkor minden megromlik. A fogak, a szem, a

haj, az arc, a test. Talán még a lélek is.

A zugokban végigcsorduló alkohol szeretget,

símogat, csókolgat mindenütt, aztán éjszaka

tanyát ver a fejben, s ott viháncol tovább: ugrál,

harangot ver, táncol az agyon.

Ilyenkor minden megromlik, csak te nem. Ott

laksz a szívben az este előtt, ivás közben, az álmok alatt,

reggel pedig átköltözöl kicsit a fejbe, hogy

megszelídítsd az ott randalírozót. Jön a kávé is,

hogy segítsen, vagy inkább műszakot váltson: rád

már a szívben van szükség, mert üres, mint egy

kongó táncterem.

www.youtube.com/watch

Kedves,

a telefont vetted fel helyettem. egy

helyre szült minket a busz, én pedig

már odabent megtudtam, hogy még egyszer

kell a szemed, hogy kitartsak még egy hétig.

beelőztél. tíz másodpercem volt, hogy

szóljak. rengeteg idő. persze, az

ember telhetetlen. kellett volna a tizenegyedik.

már tátva a száj, levegő garaton át, de csillan

a mobil, mondod bele: szia, száj összecsuk, s a

levegő hiába dörömböl a fográcson. szólni akart. azt, hogy

egyébként sanyi, szakod?, táncolsz-e amúgy, én igen, bár

amikor mi ketten, annyira nem tűnhetett fel. csalódottan

és mérgesen fordul vissza a levegő, és beköltözik a gyomorba meg a szívbe,

hogy ott nehézkedjen, bosszúból, hogy nem mehetett ki hozzád.

cinkosod a mobil, az utca ami lenyel, a lábaid, az Isten, és még

ki is röhögnek.

öröklakás lett a szív és a gyomor.

kettőnullakilenc tíz nullahat

címehagyva benne a szegedi egyetemben. aki olvasta azért, aki nem, azért.

www.youtube.com/watch

Billy Collins: Bevezetés a költészetbe

Megkérem őket, fogjanak egy verset
és úgy tartsák a fénybe,
mint egy színes diát,

vagy, akár egy kaptárra, tapasszák rá fülüket.

Azt mondom, dobjanak egy egeret a versbe
és figyeljék, hogyan próbál kijutni,

vagy lépjenek be a vers szobájába
és tapogassák ki a villanykapcsolót.

Azt szeretném, hogy vízisível hasítsák
át a vers felszínét, s integessenek
ki a partra a szerző nevének.

De nem akarnak semmi mást,
csak egy székhez kötözni a verset,
hogy kínzással bírják vallomásra.

Egy slaggal kezdik ütlegelni,
hátha kiderül, igazából mit jelent.

(Krusovszky Dénes fordítása)

gatyarohasztó. és túlzott hevület. és az ember a jó dolgok után a legüresebb. és örökkécsak dilemmák és rohanás. és álmodom, csak én vagyok a világon, de nem tudom írányítani. föl kéne ébredni, Sanyika.

szarul alvás, nem alvás, zakatolószövegek az agyban. szar is az agyban. közben meg szűk már a kamaszruha, de valamiért/éppen ezért alig bírom lehámozni magamról. soha? nem kiabálok. el. nincs is mit. még.

www.youtube.com/watch

Szeged: bedobozolta az Isten az embereket, és épp csak kis szellőzőnyílásokat hagyott nekik. Ez meg belémrobbant:

Cseh-Bereményi: Rajtammaradt télikabát

Rajtammaradt télikabát,
forró lettél, nagy, lomha takaró.
Kigombollak télikabát,
vitorlázzunk szélben mint a hajó.
Nyomj a földhöz télikabát,
el ne szálljak, érzem a hajlamot.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Megértük az új tavaszot.

A fák mind túlöltöztek,
lányok mind levetkőztek,
autók meg összetörik maguk.
A szél meg fúj az őrült,
télen mi énbelém gyűlt,
a szél most szétfújja, árasztja szanaszét.
Lányok meg szét az utcán,
járnak mint Isten ujján,
záródik fényesen a marok.
A szél csak fúj az őrült,
és aki túl elszédült,
a szél most szétfújja a városban szanaszét.
Én talpig télikabátban,
nagy, nehéz boldogságban,
a lányok meg túlvetkőzték maguk.

Rajtammaradt télikabát,
még nem tudtam reggel, hogy ilyen ez.
Kigombollak télikabát,
szélben csapdoss, nagy lomhán ijedezz.
Túlvetkőztek télikabát,
túlvetkőztek, érzik a hajlamot.
Na mit szólsz hozzá télikabát,
megértük az új tavaszot.

A szél meg rá az őrült,
könnyű az új cipőjük,
vékony a rájuk tapadt ruha.
Ringnak az Isten ujján,
szóról szóra megtanulnám,
sorra a lábuk a combjuk, a fenekük.
Ez évben harisnyájuk,
feketén feszül rájuk,
és átlátszik, átlátszik, átlátszik az egész.
A bőrön vékony pántok,
húzódnak ostor-átok,
és minden átlátszik, átlátszik remekül.
A szél meg fúj az őrült,
és jár a túlvetkőzült,
üdvözült, levetkőzött,
a széltől jól legyőzött, kivetkőzött tömeg.

Rajtammaradt télikabát,
mit is mondjak, élünk, és fúj a szél.
Kigombollak télikabát,
nem gyilkolt meg hát minket ez a tél.
Nem gyilkolt meg télikabát,
pedig akart, és mégse sikerült.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Gyilkos tél volt, lám mégse sikerült.
Mit szólsz hozzá télikabát?
Még ennek a télnek se sikerült.

www.youtube.com/watch

HÍD

Milyen jó lenne

szálló ricahajnak lenni

ami épp most hagyta el a szád

ahol forgolódott, ugrándozott,

kibelezted, de nem fájt neki

és most repül, inkább szállingózik

le a hídról, rá a folyóra

s utazik tovább

nyálas, csíkos pilóta-kalóz

akit kiköptek a paradicsomból

szavazz rám. hú, de szar szöveg. na mindegy. de csak ha tetszik.

szerelemliget.blog.hu/2009/08/21/elindult_a_kozonsegszavazas

pályázok, mert divat. szerelemliget.blog.hu. meglátjuk. pangás a nyárban. frissüléssel.

az ezeregyéjszaka meséi megy most. de hogy ez mekkora! meg egy pályázat. denemmondommeeeghogymelyik.

petri és pilinszky. lba. jónás. stb. jegyzetfolyam. gondolatfolyam. érzület(?bocs)folyam. filmektől. röhej. egyébként meg csodavárás. kanapé mögé bújó gyerekként a tudattal: kudarc jön, mint általában. hátha eltéveszti a házszámot. hátha. 

ezt meg a devecseri. előbbi fia, nem a férje. a férje az ő apukája. érted.

videotar.mtv.hu/Videok/2009/05/20/15/_hol_elsz_Te_Karinthy_Marton_rendez_otilde_XI_kerulet.aspx

ezt a devecseriné írta, olvasd, csak most újra kitaláltam, mert ilyenek most a napok. bágyadt, szemellenzős-ködös, meg kávés, szeles, de jó. és összefolynak, meg búvópatakok. ja és vége. sok mindennek, de a legjobb, hogy a második félévnek. ősztől meg újra taposómalom. de addig szélmalom.

hát nem. de egyikünk sem. ő sem, én sem. nem is. olyan lett volna, mint az utolsó pillanatban odaszólni a hóhérnak, hogy te, mi lenne ha inkább mégse. egyébként érthetetlen nemtörődömség és érzéketlenség. ájm pimp.

www.youtube.com/watch

www.youtube.com/watch

mekkora kép (is). nekem meg nem tudom van-e képem hozzá. valszeg lesz. de mondjuk tegnap a vonalon keresztül eléggé elkeseredtem. érdeklődés nulla. hát nem tudom. no. majd igyekszem. ríni vagy írni si vagy is.